Első félmaratonom: Siófok, 2015.11.15. 02:06:13
15 nap telt el azóta, hogy félmaratonista lettem. Nekem ez nagy szó és hatalmas büszkeség, rögös út vezetett idáig. Akartam róla írni, többen kíváncsiak rá, hogy milyen volt, hogyan éltem meg. A történetem nem rövid, sőt hosszú, összefoglalom.
Régóta futok, nem tudom megmondani, hogy pontosan mikor kezdődött ez a szerelem, de legalább 15 éve edzek és versenyzek saját örömömre kisebb-nagyobb sikerekkel. A kitűzött célok, a jó teljesítmények mellé azonban elengedhetetlenek a kudarcok, amik erősebbé tesznek. Nem tudom megszámolni és nem is akarom tudatosítani, hogy hányszor kezdtem újra, álltam fel és indultam útnak sokadjára a kényszerpihenőkből. Számos sérülésem, balesetem, műtétem volt, amik mindig kiiktattak egy időre és elfeledtették velem, hogy képes vagyok futni és ha képes vagyok rá, akkor futnom kell!
2008-ban volt egy vicces helyzetből adódó lábtörésem, ami a környező csontjaim repedésével járt, én előtte pár hónappal azért futottam versenyen 10 km-t, mert az 5,5 km-es távban nem tetszettek a számok. Már évek óta szerettem volna itt versenyezni, de a korom miatt meg kellett várnom az ominózust, jó időt futottam és talán itt határoztam el, hogy ezen javítok évről évre. Nem jött össze, a sok hét gipsz után legyengült a lábam, az izmaim eltűntek, sok időbe telt, mire hasonlót tudtam produkálni.
2012-ben aztán kiderült, hogy rossz a térdem, ami igazából sosem volt jó, de egyik pillanatról a másikra átfordult benne valami és volt, hogy lábra sem tudtam állni, kínok kínja volt a lépcsőzés, néha még a térdem létezése is. Jártam ortopédiára, csináltak különböző vizsgálatokat, már első alkalommal közölték velem, hogy a térdemre műtét vár, de jobb lenne kicsit kitolni ezt az időpontot, így kerültem a gyógytornára, hátha segít. Sokat tanultam, például hónapok elteltével újra futni úgy, hogy egy asztalra támaszkodva veszem le a térdemről a terhelést. A gyógytornászom dicsérte a kitartásom, segített, de ő is megjegyezte, hogy ilyen térdet még nem látott. Hasznos volt, hónapok munkája, viszont érdemben nem segítette a gyógyulásomat hosszútávon. Ahogyan a sok krém, tapasz, bandázs, rögzítő, porcerősítő sem.
2010-ben derült ki, hogy van egy betegségem, ami időről időre előjön és gondot okoz, túl vagyok néhány műtéten, ami fizikailag annyira legyengít, hogy mindig a nulláról kezdem újra. Persze a sebészet állandó vendége vagyok, törések, zúzódások, rándulások és minden hasonló jó miatt.
A lényeg, hogy nem volt egyszerű, sokan nem is hittek benne, volt hogy én sem mertem még csak remélni sem, de a kitartás és a befektetett munka meghozta gyümölcsét, a célok kitűzése és megvalósítása mindig kifizetődő!
Most volt egy éve, hogy utoljára műtöttek, utána sokáig elhúzódó rehabilitáció, az energiaszintem a minimumot alulról súrolta a tél végéig, tavasz elejéig. Aztán voltak próbálkozások, de a térdem nem bírta. Ekkor volt az első nagyobb fordulat, kipróbáltam egy olyan dolgot, amiben én sem hittem teljesen, hogy működhet, de vártam tőle a csodát. Ez pedig a kinezológiai tapasz, aminek segítségével gyorsabban regenerálódtam, a fájdalom később jött elő, gyorsabban múlt el, adott egy tartást a térdemnek és ettől már egy kicsivel jobban figyeltem rá, hogy mit szabad és mit nem. Még nagyobb hangsúlyt fektettem a táplálkozásomra és nyár közepén eljött a következő pont, amikor egy kis rábeszéléssel megvettem életem futócipőjét. Nem volt egyszerű döntés, a bizonytalanra adtam ki rengeteg pénzt, mert nem volt garancia, hogy én tudok majd futni benne. Köszönöm a szakszerű segítséget a sportboltban, megérte!
Mióta a kinezológiai tapasz-futócipők királya kombót használom, szárnyalok! Így sem volt könnyű, de a rengeteg befektetett energia, idő és pénz még inkább ösztönzött, hogy megcsináljam!
Komárom, 2015.08.20 Fenyves Futás 13,2 km terepfutás (kicsit több, mert eltévedtünk) - korcsoportos I. hely
Itt aggódtam, hogy le tudom-e futni ezt a távot, a másik opció a 3,2 km volt, ami nekem kevés, ezért egy kis szervezői és családi biztatásra bevállaltam, bár volt közben térdfájdalmam, de végigcsináltam, érdemes volt!
Budapest, 2015.09.13 Wizz Air Budapest Félmaraton Trió 7,8 km - FunRunners, az igazi örömfutás
Budapest, 2015.10.11 Spar Budapest Maraton Fesztivál, Flora Maratonstaféta 12,1 km - Négyes Fogat, jótékony futás az Élménykülönítmény tagjaként a Bátor Táborért, azaz futás a közös célért, a legjobb ügyért
Siófok, 2015.11.15 K&H mozdulj! Balaton Félmaraton 21,1 km - a kitűzött célt elértem, 21 évesen 21 km-t futottam
Úgy indultam a versenynek az elmúlt 3,5 hónap alapján, hogy simán le tudom futni, mert az esetek 90%-ában már fejben dönthettem el, hogy képes vagyok rá és csak ritkán kellett törődnöm a fájdalommal. Először 2:30 alatt akartam lefutni, ebbe beleszámoltam mindent, ami előjöhet, a záróbusztól tartottam csak. Aztán a versenyek során az 5:30-6:00-ás tempóval belőttem magamnak egy 2:15-ös célt, mert a km-ek során fáradok, ez reálisnak tűnt. Az edzéseken jobbakat futottam, de ahogy közeledett a verseny, egyre jobban izgultam, a nagy nap előestéjén azzal az útravalóval indítottak el, hogy annyit fussak, amennyi jól esik, nem történik semmi, ha nem sikerül. Ez megnyugtatott, de tudtam, hogy nem tudnám feladni, az nem én vagyok, lefutom mindenképpen. Siófokra érve már nem számított a tempó, az egyetlen kitételem magam felé az volt, hogy becsülettel végigfussam, de azért mégiscsak jó lenne 2:30-on belül. Elindultam, a zónám közepére álltam, az első kilométereken sokat lassított az előzés, de így legalább nem futottam el az elejét. Annyira nem, hogy az első km-eket észre sem vettem, lefutottam így a harmadát, közben folyamatosan néztem az időmet, mert a teljesítménytől nem voltam képes elszakadni soha. Láttam, hogy bőven 6:00-án belül futok, ehhez tartottam magam, így újra megfordult a fejemben a 2:15-ös befutás, de nem akartam beleélni magam. A felénél csodálatos volt hallani a nevem, már csak még egyszer kellett ugyanezt a távot teljesíteni. Ekkor frissítettem először, aztán a táv kétharmadánál és még kétszer, a mentes víz, izotóniás ital, szőlőcukor és banán bőven elég volt. Az utolsó kilométerek, pontosabban az utolsó kettő nehezen ment, mert nem hagytam magamnak élvezni azáltal, hogy ismét fontossá vált, hogy a tervezett időmön belül fussak, ami addigra 02:06-ra módosult a fejemben. És sikerült, megcsináltam! Utána nehéz volt minden mozdulat, nagyon elfáradtam, fájt a talpam, aztán izomlázam lett, darabosan mozogtam, lassabban haladtam, de minden egyes kellemetlen érzés emlékeztetett arra, hogy mitől is van, ekkor elmosolyodtam és azóta is mosolygok, amikor eszembe jut!
Minden nagyképűség nélkül, simán ment volna 2:00 alatt is vagy 5:30-as tempóban, nem beszélve az igazi teljesítményemről, ami inkább 5:00, ezt el kell dönteni és meg kell csinálni! Nem szabad kishitűen, önbizalom nélkül rajthoz állni és elbízni sem szabad magunkat! Itt mindig, újra és újra bizonyítanunk kell saját magunknak, mert mindegyik futás más, mindig van kihívás, új cél, különböző szépségek. Én büszke vagyok az időmre és arra, hogy végigcsináltam és ezt ismételni szeretném, fogom is. Nem mondom, hogy nem volt az első gondolataim között, hogy "eztsohatöbbet", de ez is csak megerősített. Amikor beneveztem a versenyre, onnantól nem volt kérdés, nem volt opció a majd máskor és azt hiszem ezen múlik. Van egy futómúltam, de fél éve még volt olyan nap, hogy minden lépés fájt, néhány hónap alatt pedig idáig fejlődtem. Óriási öröm volt, a legszebb két óra. Nem kapcsoltam be a zenét, hallgattam a futótársakat, a bölcsességeket, a sok-sok futócipő érintkezését a talajjal, a gondolataimat. Véletlenül nem kaptam "első félmaraton"-os feliratot, így senki nem tudta, hogy nekem ez az első, senki nem tudta a defektjeimet és én is ahhoz a futóközösséghez tartoztam, akik elrajtolnak és célbaérnek, itt mindenki egy és ugyanaz: futó, hasonló okokból, különböző tempóval.
Mert én megtehetem, hogy lefutok egy félmaratont, a tizenéves kiskamasz is megteheti és a nyolcvan éves bácsi is és mind meg is tesszük, mert képesek vagyunk rá. Őszintén, nem az a nagy dolog, hogy le tudod-e futni, hanem hogy lefutod-e. Szóval kukába a kifogásokkal és éljen az elhatározás, éljen a futás!
